Olyan jó kimondani, hogy második éve azzal foglalkozhatok, ami igazán lelkesít: főként nőket, édesanyákat támogatok, hogy megtalálják az önazonos karrierútjukat és újra magabiztosak, kiegyensúlyozottak legyenek.
Hosszú volt az út…
Szerelemprojektként indult, de ma már nemcsak a munkám, hanem a hivatásom is lett és ezért nagyon hálás vagyok!
Szerencsém volt, már az egyetem alatt abba az irányba indulhattam el, ami érdekelt: akkor a pályakezdők elhelyezkedési lehetőségei fogott meg, majd ebből írtam szakdolgozatot és megismerkedtem a HR szakmával.
Majd multinacionális környezetben, 10 év alatt jártam végig a klasszikus munkahelyi lépcsőfokokat: gyakornokként, később több területen HR szakértőként, menedzserként dolgoztam. Több év tapasztalatot szereztem toborzás-kiválasztásban és 5 évig közel 300 kolléga (vezetők és munkavállalók) HR partnere voltam, amit nagyon szerettem. Ezalatt is sokat tanultam és tapasztaltam a HR folyamatokról, a munkavállalókkal és vezetőkkel való együttműködésről. Az évek alatt rengeteg kollégának segítettem a munkába való visszatérését, egyengettem a karrierútját. Ekkor lett szívügyem az édesanyák támogatása
Majd én is anyuka lettem, ráadásul duplán, ikerbabáink születtek. Úgy gondolom, hogy az egyik legizgalmasabb önismereti utazás anyának lenni, tele boldogsággal és olykor kihívással is. Tündéri, huncut kislányaim nap mint nap tükröt tartanak nekem és ez így van rendben. 🙂
Mialatt a lányok cseperedtek, ahogy sokan mások, én is kerestem, hogy mi lehetne a hozzám még inkább passzoló szakmai út. HR? Tanácsadás? Vagy valami teljesen más? Hogyan tudnám a női, anyai és szakmai szerepeimet összehangolni?
A munkába való visszatérés vagy pályaváltás tervezésekor sok nőben hasonló kérdések merülhetnek fel.
Visszatérjek vagy új úton induljak el? Egyáltalán lehet váltani, nem vagyok túl idős ehhez? Lesz elég bátorságom hozzá? Hogyan lesz időm a családomra és a munkámra is?…
Nincs egységes válasz, hogyan csináljuk jól úgy, hogy a családi egyensúly ne sérüljön. Hiszem, hogy mindenkinek annyira eltérő az élethelyzete, hogy személyre szabott támogatás segíthet igazán.
Visszatérve a pályámra, önismereti utamat járva lendületet kaptam és a kislányaimmal otthon töltött idő alatt továbbképeztem magamat és a nők, anyukák kihívásaira specializálódtam.
Miért? A szakmai támogatás mellett én is egy vagyok közületek: nő, édesanya, feleség, szakember, kutyagazdi és sorolhatnám. Aki a munkája és családja közötti harmónia megteremtéséért tesz nap, mint nap.
Segítő szakemberként viszont több terület (coaching, pályaorientáció, HR, tanácsadás, mentoring) ötvözésével, még több eszközzel kísérhetlek Benneteket, mint ahogy korábban lehetőségem volt.
Úgy érzem és a tőletek kapott visszajelzések is abban erősítenek meg, hogy jó helyen vagyok! 🙂
Lemma Coach – Rendszerszemléletű Megoldásorientált Coach | Lemma Coaching, Wiesner Edit
Business & Life Coach | Inventus Intézet, Kurtán Klára
Karriertanácsadó & Coach | Inventus Intézet, Kurtán Klára
Karrierelemző – Karrierdöntések támogatása karrierelemző módszerekkel | Orientify, Dr. Török Réka
Munkamotivációs Profil Teszt alkalmazása a karriertervezésben wokshop| Orientify, Dr. Török Réka
Tehetségprofil Teszt alkalmazása a karriertervezésben workshop | Orientify, Dr. Török Réka
Közgazdász Idegenforgalmi szakon | Budapesti Gazdasági Egyetem
Szociológus Változásmenedzsment szakirányon | ELTE