Az elmúlt években sok olyan helyzetet láttam, amikor a visszatérő anyuka elégedetten tért vissza a korábbi munkakörébe, vagy akár egy új munkakörbe. Azonban olyan helyzet is előfordult, hogy az édesanya nem tudott vagy nem szeretett volna maradni.
A pályafejlődési modellek szerint míg szüleink korában a hagyományos életpálya modell, az egész életet felölelő pályaív volt jellemző. Addig ma már az új életpálya modell, ami inkább jellemző, 3-5 évente teljesen új dolgokat tanulhatunk és gyakrabban váltunk.
Az otthon töltött idő alatt gyakran megváltozik az édesanya igénye, vágyai, céljai, környezete. Már máshol, máshogyan képzeli el magát, sok mindent átértékel és újratervez. Hol, hogyan indulj el, mi lehet az a munka, amivel szívesen töltenéd az idődet? Már újra dolgozol, de úgy érzed, hogy nem az a Te utad? Pályát váltanál?
A szakmai életünk olyan, mint egy hosszú, kanyargós út, elindulunk egy pontból, néha megállunk, mint egy stoptáblánál és mérlegelünk, hogy merre forduljunk tovább, folyamatosan döntéseket hozunk a pályánk során. Az biztos, hogy életünk jelentős részét munkával töltjük, ezért nagyon nem mindegy, hogy túléljük vagy esetleg szeretjük is azt, amivel foglalkozunk.
Ha Te is hasonló dolgokon töprengsz már egy ideje, és az állásportálok böngészése nem vezetett sikerre, érdemes szakértő segítségét kérned. Ha szeretnéd, melletted állok az útkeresésben. A te élethelyzetedre szabva keressük meg azt az utat, amin örömmel haladnál tovább!
Fotó: Freepik